• Neumann 2016. - Vajdaság

Hírek


2016. 3. 04.

Tisztelt Versenyzők és Mentorok!
Mindenkinek gratulálunk a versenyen nyújtott teljesítményéért. Ma kaptuk az értesítést a verseny szekszárdi főszervezőitől, hogy sajnálatos módon, nem tudnak fogadni olyan pályamunkákat, melyek nem kaptak legalább 75 pontot a vajdasági selejtezőn.
Ebből kifolyólag sajnos néhány versenyző, attól függetlenül, hogy első vagy második helyet szerzett a vajdasági döntőn, nem folytathatja a versenyzést Szekszárdon.
Ez a döntés tőlünk függetlenül született a hét folyamán, miután átnézték a vajdasági döntő pontozását. Megértésüket ezúttal is köszönjük.
A vajdasági döntő pontozása és a továbbjutók névsora a csatolt állományokban tekinthető meg.
Továbbjutók listája
Pontozótáblázat


2016. 02. 21.

Kedves Felkészítő tanárok/Versenyzők!
Mivel munkáitok színvonala felülmúlta elvárásainkat, így örömmel értesítünk mindenkit, hogy az idén mindenki bejutott a Neumann verseny zentai elődöntőéjbe.
Ahhoz azonban, hogy részt vehess a versenyen, már csak annyi szükséges, hogy kitöltsd a visszaigazoló ŰRLAPOT. Ezt legkésőbb kedd 23.00 óráig köteles vagy megtenni, ugyanis utána már nem tudunk étkezést biztosítani.
Többen jelezték, hogy bonyodalmak adódtak a regisztrációnál Ezért utólagosan is elnézést kérünk mindenkitől, de mivel mindenki az utolsó pillanatban próbált regisztrálni tönkrement az adatbázis kezelőnk.
Az idei verseny 2016.02.27-én reggel 9.00 kor kezdődik és várhatóan 16.00-ig tart (Zenta, Posta Utca 18, 2. emelet, Bolyai TGK). Részletes program és a beosztás legkésőbb szerda estig elérhetővé tesszük a Bolyai TGK weboldalán. www.bolyai-zenta.edu.rs
Üdvözlettel a verseny szervezői!


2016. 1. 25.

Meghosszabítottuk a jelentkezési határidőt! Az új dátum : 2016.február 20-a! Várjuk a jelentkezésetek. Ha bármilyen kérdésetek van hívjatok vagy írjatok a 0659970122-es számon.


2015. 12. 14.

Közös pályázat a Green Future fesztivállal! Készítsd el saját kisfilmed vagy animációd Green Future témával és nyerj a számos nyeremény közül.



2015. 12. 14.

Megkezdődött a jelentkezés a 2016. évi Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyre. A jelentkezési határidő 2016. január 25-e, a jelentkezés módját megtaláljátok a jelentkezés menűpont alatt. A vajdasági döntő 2016. február 27-én kerül megrendezésre Zentán, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban. Bővebb információk a versenyfelhívásban...

A versenyről

A 2003-ban, a Neumann centenárium alkalmával megalapított verseny egyenes folytatása az 1984-ben – tehát 24 éve – először megrendezett Garay diák-programtermék versenynek, amit – 20 alkalommal, utoljára 2003-ban - ugyancsak Szekszárdon, a Garay Gimnáziumban rendeztek. Az elmúlt 24 év alatt a versenyen számtalan tehetséges diák tűnt fel, mind az országban, mind pedig a határokon túli - elsősorban a magyar iskolákban - akik a verseny döntőjében, nyilvános előadásokon mutatták be a zsűrinek és szakma megjelent neves képviselőinek, valamint egymásnak is kiváló alkotásaikat. Azóta ezek a diákok felnőttek, közülük nagyon sokan a szakma „virágai”, akik itthon és külföldön is igen jelentős posztokat foglalnak el a legnagyobb informatikai intézményekben.

A részvétel felső korhatára 20 év, az alsó korhatárt nem határoztuk meg, ugyanis nem egyszer fordult már elő, hogy a döntőbe és így a díjnyertes versenyzők közé is, bekerültek még 8 éves kisdiákok is. A tehetségnek nincs időkorlátja. A Neumann versenyben – hogy a kicsik esélyeit növeljük - indítottuk először külön az általános iskolásokat és a középiskolásokat, bár a korábbi versenyeken, ahol nem választottuk szét a versenyzőket, sokszor értek el az általános iskolás pályázók is kiváló eredményeket, legyőzve versenyző középiskolás társaikat.

A versenyen nem csak egyedi versenyzők indulhatnak, hanem fejlesztő csoportok is, mert azt szerettük volna, a diákok tanulják meg, hogyan lehet csoportban fejlesztve, munkamegosztással, rendkívül értékes eredményeket elérni. Örömmel számolhatunk be, célunkat is sikerült elérnünk, ugyanis a versenyfeladatok több mint felét diák-fejlesztő csoportok készítették.

A versenyt – eredetileg – csak szoftver-alkotásokra tűztük ki, de az utóbbi években többször is előfordult, hogy a versenyzők a saját maguk által épített és programozott eszközökkel pályáztak, és jelentek meg a versenyen. Az idén 8 eszköz-pályázat érkezett, amely mutatja, hogy helyes döntés volt kibővíteni a verseny kategóriáit ezzel a lehetőséggel.A Neumann verseny meghirdetői a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az I. Béla Gimnázium voltak.

A korábbi versenyek nevezéseiből is kiderül, hogy a verseny egyértelműen ma is aktuális a fiatalok számára, és nagy érdeklődésre tart számot határainkon belül és kívül is.

A verseny alapszabálya nem változott, nem diákok, hanem a diákok által kifejlesztett programtermékek versenyeznek. Előfordul, hogy a pályázó diák a versenyre nem csak programterméket, hanem a szoftverhez egy általa konstruált hardvert is beküldött, ezt a pályázatot is elfogadtuk, és egy külön kategóriában indítottuk.

A Gimnáziumba beérkezett pályázatokat a megyében működő iskolák informatika tanáraiból álló elő-zsűri bírálta el, választotta ki és sorolta kategóriákba. A kategóriák legjobbjai kerültek a februári döntőbe. A döntőbe az iskola meghívta az elődöntőben sikeres pályázatok szerzőit, pályázatonként maximum két tanulót. Ezeket a tanulókat az iskola vendégül látta. A legtöbb esetben a pályázók tanárai is elkísérték a tanulókat.

A döntőben a pályázók kb. 10 perc (néha több) bemutatási időt kaptak, ahol élőszóval tudták megmutatni termékeiknek az előnyeit, össze tudták hasonlítani a saját munkájukat a többi „konkurens” termékkel stb. A bemutatón a zsűri volt a vásárló, a versenyző pedig az eladó. Ezt a módszert már nagyon régen bevezettük, hogy a diákok ne csak kitűnő produktumokat készítsenek, hanem azokat be is tudják mutatni, így a verseny során nem csak a szakmai tudásuk, hanem az előadókészségük is fejlődött. Számtalan példát tudnék mondani, amikor a diák, az első évben szinte képtelen volt megszólalni, egy vagy két évvel később pedig szabályszerű kiselőadással kápráztatta el a zsűri tagjait.

A döntő zsűrijébe számítástechnikai és pedagógiai szakembereket hívunk meg, akik a pályaműveket a saját szakmai hozzáértésük alapján – pontozással - bírálták el. A zsűri a pontszámokon – utólag – nem javított azért, hogy valamelyik versenyzőt győztesnek hozza ki, így minden zsűritag egyénileg vállalta a felelősséget a bírálatáért. A verseny bírálata nyílt, azon mindenki – versenyző és néző – részt vehet, sőt a versenyfeladatok bemutatása után a „nézők” kérdéseket tehetnek fel a versenyzőknek, akár vitatkozhatnak velük, azaz nyíltan kifejthetik a véleményüket.

A pontozás eredményét az eredmény kihirdetése alkalmából a zsűri – név szerint is – ismerteti, és közzé teszi. A verseny díjait a legnagyobb hazai számítástechnikai intézetek, intézmények és vállalatok adták össze.

A magyarországi verseny vajdasági elődöntőjét már 2012 óta a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium szervezi.

Versenyfelhívás

Az inGenium Alapítvány, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, valamint a szekszárdi I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda ezúton hirdeti meg a 2016. évi, nemzetközi rangú, az általános és középiskolások részére kiírt,

12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt,

amelyre a versenyzők a következő nyolc kategóriában küldhetnek be pályaműveket:

  1. Oktató programok*, amelyek közismereti illetve szakmai tárgyak önálló, konzultáció nélküli, tanulására alkalmasak (általános iskolások számára: tananyag feldolgozása Power Point programmal)
  2. Alkalmazói programok, amelyek közismereti illetve szakmai tárgyak önálló /konzultáció nélküli tanulására alkalmasak.
  3. Játékprogramok. amelyek közismereti illetve szakmai tárgyak önálló /konzultáció nélküli tanulására alkalmasak
  4. Megépített (digitális) automata berendezés (hardver) és vezérlése (szoftver)*
  5. Számítógépes művészeti programok, Számítógépes grafika, zene.
  6. Számítógéppel támogatott tervezés , ebben a kategóriában várjuk a különböző CAD programokkal megszerkesztett tervrajzokat, látványterveket.
  7. Animáció – Számítógéppel előállított animáció.
  8. WEB**-es felületeket készítő, CMS rendszereket tevőlegesen adaptáló versenyzők pályamunkáit várjuk.
  9. * osztatlan kategória, általános és középiskolások együtt versenyeznek ** csak általános iskolások számára kiírt kategória

A versenyen 20 év alatt bárki részt vehet, azaz általános és középiskolás diákok, szakmunkás tanulók, akik a döntő induló napjáig, azaz 2016. március 19-ig a 20. életévüket még nem töltötték be.

A versenyre - hagyományosan - egy pályázatot több versenyző közösen is készíthet, ebben az esetben a csoport minden tagjának a nevét fel kell tüntetni a pályázatban.

A pályaműveket csakis interneten lehet beküldeni (részletek a nevezési lapon). A programhoz a kezelési utasítást magyar vagy szerb nyelven kell mellékelni. Internetes pályázatok esetén, amennyiben a pályázatot a versenyző egy weboldalon helyezte el, be kell küldeni a címet.

1. A vajdasági döntő 2016. február 27-én kerül megrendezésre Zentán, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban (általános és középiskolások számára is). A verseny döntőjébe került tanulók (kategóriájuk 1-3 helyezettjei biztosan) a verseny támogatói által felajánlott értékes díjakat kapják.

2. A 2016. március 17. és 19. között Szekszárdon, az I. Béla Gimnáziumban megrendezendő döntőbe behívott versenyzők a zsűrinek és a közönségnek 10-15 perces előadás keretében mutatják be programterméküket.

A zsűri a terméket annak minősége, a bemutatás színvonala és a feltett kérdésekre adott válaszok alapján értékeli. A döntőn a pályázók (csoportos pályázat esetén maximum 2 fő) a rendező gimnázium vendégei. A zsűrizés végeztével a zsűri ünnepélyes eredményhirdetést tart. A versenyen bárki részt vehet, a zsűri pontozása és az eredmények nyilvánosak, mindez kikerül a verseny honlapjára is. A verseny döntőjébe került tanulók a verseny támogatói által felajánlott értékes díjakat kapják, amelyek zömében informatikai (hardver és szoftver) termékek.

Jelentkezés és információk: www.ingenium.rs vagy www.bolyai-zenta.edu.rs Kapcsolattartási e-mail cím: neumann@ingenium.rs

A pályázat beküldésének a határideje: 2016. február 20. CD-n vagy e-mailben küldött munkákat nem fogadunk el! Kérjük az internetes jelentkezési lapot kitölteni!

FONTOS: Szórványból érkező tanároknak útiköltség térítést biztosítunk, továbbá minden tanár számára ingyenes akkreditált 6 órás szakmai továbbképzést szervezünk. Bővebb információ: korosi.gabor@ingenium.rs

Zenta, 2016. január 25.

Kőrösi Gábor, Esztelecki Péter, Bakos Tímea(informatikatanárok), Megyeri Gábor (technikai megbízott), Apró Alexandra (szervezőbizottság elnöke)

A verseny támogatói (2016)

Jelentkezési lap

A jelentkezési határidő: 2016. február 20!

Az alábbi űrlap kitöltésével nevezhetsz a 12. Neumann informatikaverseny vajdasági elődöntőjére, amely 2016. február 27-én kerül megrendezésre Zentán. Kérjük, hogy az adatokat figyelmesen és az adott példákat követve töltsd ki. A pályamunkád és a hozzá tartozó leírásokat legfeljebb 35 MB terjedelemig feltöltheted, vagy hagyhatsz letöltési linket is az állományhoz. 35 MB felett és web kategóriában azonban kötelező linket hagyni. Minden mező kötelező, amennyiben nincs másképpen jelezve. Hiányos jelentkezéseket nem tudunk elfogadni! A sikeres jelentkezésről és a versenybe jutásról e-mail értesítést küldünk.


Teljes név
Társszerző (ha van)
Anyanyelv
Iskola
Felkészítő tanár
Osztály
Születési dátum
Irányítószám és település
Utca és házszám
Mobiltelefon
E-mail
Pályamunka címe
Kategória
Pályamunka leírása
Pályamunka feltöltése
Pályamunka webcíme (ha van)
Megjegyzés (ha van)

Szervezők


Apró Alekszandra
a szervezőbizottság elnöke

Barát Krisztina
elnökhelyettes

Horvát Dávid
marketing - szponzoráció

Nagy Noémi
szponzoráció

Kovács Flóra
szponzoráció

Böröc Tamás
szponzoráció - technika

Csipak Noémi
markteing - lektor - tolmács

Guzsvány Szilvia
szponzoráció

Horti Katalin
vendéglátás

Csíkos Gergő
tanonc

Molnár Ramóna
tanonc

Kéringer Dorina
tanonc

Országh Ramóna
szponzoráció

Orosz Kinga
vendéglátás

Vrbaski Viktor
marketing - lektor - tolmács

Bódi Viktor
technika

Bencsik Blanka
fényképész

Tóth Bálint
technika

Szögi Evelin
marketing

Gulyás Nikoletta
marketing

Toldi Todóra
marketing

Rigó Edvárd
marketing

Körmöci Norbert
marketing

Karvák Beatrix
szponzoáció

Nyilas Orsolya
tanonc

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

inGenium Alapítvány